Az első tavasz

Homan

A szeptemberi pergetés felkeltette az érdeklődésem, és szerettem volna tovább folytatni az ismerkedést. Azt már az elején beláttam, hogy nagyságrendekkel nagyobb falat, mint a kuttyogatás, de talán pont a kihívás nagysága és a szeptemberi elszalasztott lehetőség miatt megszerveztem egy spontán horgászatot, amit az áradáshoz szerettünk volna kötni.

Előkészületek

A tél folyamán ismét egy vásárlási hullámot letudva érkezett el a tavasz. Az eltelt pár hónapban sikerült felhalmozni olyan mennyiségű műcsalit, hogy az elkövetkező 20 évre bebiztosítottam magam. Azt természetesen nem kell mondanom, hogy a mai napig nagyjából 10 % látott vizet, a többi ott figyel a dobozában felbontatlanul. Emellett elkezdtem az ismerkedést a vertikális módszerrel is, mert gondoltam, éjszaka pergetünk, napközben majd emelgetek.

Elindulás

Hárman éreztünk elég erőt ahhoz, hogy egy márciusi napközben sem túl meleg, de éjszaka meglehetősen hideg időben horgásszunk. Az előre megbeszéltek szerint már este elindultunk, hogy egy nagyobb alvás után tudjuk megkezdeni a horgászatot. A pakolás közben arra lettem figyelmes, hogy a kivitt horgászfelszerelés mennyisége meglehetősen kevés lett, ami a későbbi túrák alkalmával még szembetűnőbb volt, főleg az első év teljes arzenáljának tükrében. Egyre kevesebb lett a felszerelés, de a meglévő kihasználása egyre nagyobb. Az előrejelzések szerint megindultak a vízgyűjtő-területeken az esőzések, lassan elkezdett megemelkedni a vízszint, így útnak is indultunk azzal gondolattal, hogy ebből egy nagyon jó áradás lehet.

A valóság

Megérkezésünkkel párhuzamosan az előre jelzésekkel szemben elállt az esőzés, így az ígéretes áradás helyett semmi nem történt, azon kívül, hogy olyan hidegfront érkezett, amellyel napközben sem volt 1-2 foknál melegebb. Az esti horgászás ezzel érvényét vesztette, mert ráfagyott a kezünk az orsóra, illetve a botra. Ám nem ijedtünk meg, hanem átállunk a vertikális horgászatra. Felkészültségünk persze nem volt megfelelő, csak gumikkal készültünk, amivel nem is lett volna nagy baj. Az, hogy hol keressük a halat, és mit csináljunk pontosan, már nagyobb problémát okozott. Mint ahogy más, én is rengeteg videót megnéztem ezekről a vertikális horgászatokról, fogásokról, de a lényeg, a fontos részletek mindig lemaradnak ezekről a videókról, így elkezdtük a saját utunkat járni. Úgy kell elképzelni, hogy egész nap csorogtunk a semmibe a radarkép alapján teljesen üres vízen. Utólag persze már tudom, hogy ez nem jelent semmit, de akkor ezeket az információkat nem tudtuk megfelelően értelmezni. Ezek a próbálkozások órákat, napokat raboltak el, bár akkor értelmetlennek tartottuk, utólag visszagondolva minden vízen töltött perc közelebb visz egy szebb hal megfogásához. Az elindulás előtti napon a napközbeni sikertelenséget látva eldöntöttük, hogy erőt veszünk, magunkon és megpróbáljuk az éjszakai pergetést. A csapatunk megfogyatkozott egy fővel, mert harmadik társunk inkább pihent. Mi sajnáltuk, de úgy voltunk vele, hogy legalább hazafelé ő tud vezetni, amíg mi reggelig horgászunk.

Lehetőség

Lajossal karöltve én nyugodtan vártam az estét, mert úgy voltam vele, hogy ha vele nem fogok tudni halat fogni, akkor mindegy is. A csorgás megkezdése előtt, megint volt egy kis tanulópálya a kedvemért, hogy jobban ráérezzek a dobások hosszúságára. Már kezdtem elégedett lenni magammal, amikor megérkeztünk a kiválasztott „pályára”, ekkor Lajos irányba fordította a csónakot én pedig vártam, hogy rendben, biztos kicsit messzebbről kezdjük majd közelebb megyünk a parthoz. Csakhogy a szeptemberi horgászat alkalmával Lajos csak a csónakot irányította nem dobált, most viszont, hogy ő is horgászott a neki megszokott távolságra állt be. Az addig leheletnyit meghízott magabiztosságom találkozott a sivár valósággal: nagyon el sem látok addig, nemhogy pontosan oda dobjak „szuper” pergetőbotommal. Akkor eszembe jutott Lajos horgászbotja, illetve a rajta található valamilyen tengeri orsója. Bár néztem korábban is botját, hogy se egy márkajelzés rajta, se egy felirat, akkor még nem kérdeztem rá, mert hát ő tudja. De ott kinn a vízen kezdett derengeni, hogy valamit kicsit elnézhettem. Hangsúlyozta ő a jó bot jelentőségét, meg az orsóét, de a saját bőrömön kellett megtapasztalnom ennek fontosságát. Az első hidegzuhany után leszegett fejjel gyakoroltam tovább, mert persze kívülről nézve horgásztam, de belül tudtam, hogy ennyi erővel a partra is nyugodtan dobálhatnék, mert az esélyem ugyanannyi halfogásra. Az éjszaka folyamán Lajos látta a szenvedésem, így utólag feláldozva a saját horgászatát, inkább azzal volt elfoglalva, hogy engem irányított, illetve korrigált. Reggelig volt néhány megmozdított harcsánk, természetesen nem nekem, de fogást nem sikerült elérnünk. S mivel a harmadik társunknak muszáj volt időre hazaérnie, otthagytuk a nagyon jó pályát és reggel szomorúan hazaindultunk.

Tanulság

Bár a túrák során ez volt az első, hogy nem láttam egy halat sem, akkor eléggé kedvtelenül hagytam el Olaszországot. Realizálódott bennem, hogy hiába van sok hal a Pó-folyóban, ezeknek megfogása nem is olyan egyszerű. Mire hazaértünk természetesen, már kezdett is hiányozni az egész. Pár napot aludva a történtekre horgász-technikailag a legtanulságosabb napokat tudtam magam mögött, aminek a következő túrán fontos szerepe lett. Folyt.Köv.

Homan
Következő fejezet >>