Az alkalmazkodás fontossága

Homan

Az előző horgásztúra után egy nagyobbnak mondható szünet következett. Rendhagyó horgászatra készültünk Zolival ismét a nyár közepét megcélozva, azonban a munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tervezhettünk csak július végére, kicsit átlógva augusztusra. Ebben az évben is már csak a kötelező felszerelést vettük meg előtte, kovácsoltvas horgok, ólmok, illetve a szokásos 300 darab nadály.

Elindulás

Menetrendszerűen indultunk hajnalban, mindenféle kalamajkától mentesen meg is érkeztünk. Azonban az már útközben is szembetűnő volt, hogy a megszokott melegnél, még melegebb várt minket napközben, több mint 40 fok.

Kuttyogatás a végtelenségig

Minden a megszokott mederben zajlott, 20 óra fele vízre szálltunk és hajnal 4-ig „kergettük” a halakat. Az első éjszaka feltűnt, hogy a víz a megszokottnál is melegebb, több mint 29 fokos volt. Ezt mi nem éreztük problémának, sőt! Úgy gondoltuk, hogy a gyors anyagcsere miatt nő az étvágyuk. Minden este gyönyörű radarképek fogadtak minket, azonban kapás nélkül maradtunk. Mindent ugyanúgy csináltunk mint az előző években, de a kapások elmaradtak. Folyamatosan követték a csalinkat, de az érdeklődésük eddig terjedt. Evvel nagyon fontos napok teltek el, míg egy ötlet fordított a szerencsénken, igaz már túl későn. Az egyik nap, úgy döntöttünk, hogy kimegyünk fürdeni a folyóra, ekkor lettünk figyelmesek arra, hogy elég jelentős mennyiségű döglött kagyló úszik a vízen. Mivel elméleti tudásban megvolt, hogy az is megfelelő lehet, de hát annyiszor bizonyított már a nadály, hogy meg sem kérdőjeleztük addig a pontig. Aznap délután egy órával korábbra terveztük az indulást, hátha tudunk pár kagylót szedni. Tervünk bevált fél óra alatt kb. 15 darab volt a vödrünkbe. Az eddigi tapasztalat alapján az esélytelenek nyugalmával álltunk neki horgászni, egy szemernyi esélyt adva azért az új csalinak.

A változtatás ereje

Megszokott módon kezdődött az este a halak ott voltak a helyükön, reagáltak a „fára”. Zoli nadállyal én pedig próba szerencse kagylóval csaliztam. Az első kapás meglepő módon nálam volt, természetesen elvitte a csalit, anélkül, hogy a horog megakadt volna. Ezt megismétlődött még vagy ötször, mire megtaláltam a kagyló feltűzésének azt a módját, hogy ne tudják olyan könnyen leszívni a horogról. A változtatást siker koronázta, fogtunk néhány kisebb harcsát. Ez volt az utolsó esténk, így komoly nyomás alatt horgásztunk. Csak nem mehetünk haza „komolyabb” hal nélkül, mit fognak szólni az ismerősök? Az éjszaka közepén szépen fogdostuk őket, de továbbra is csak a kisebb harcsákból, mígnem a fára reagált egy szép nagy harcsa. Láttam, hogy a csali alatt maradt 1 méterrel, ezért viharos sebességgel lejjebb engedtem a csalit. Ezt már több tucatszor eljátszottuk a héten sikertelenül, nem hittem benne. Azonban a az engedés közepén olyan vehemens kapásom lett, hogy a bot spicce bevágódott a víz alá. A meglepetés erejének köszönhetően eszembe sem jutott bevágni, csak felemeltem a botot és tartottam. A bevágás elmulasztása viszont végzetes hibának bizonyult, mert miután áttáncoltatott a csónak másik oldalára, azonnal meg is könnyebbült a bot. Hát a csalódottságom leírhatatlan volt. Ez volt az utolsó esély egy nagyobb harcsa megfogására – és már horgon is volt –, amit sikerült elszalasztani.

A legfontosabb tanulság

Azt szokták mondani, hogy az ember a saját kárán tanul. Nekem mégsem sikerült, mert egyszer már ráfáztam arra, hogy nem változtattunk a módszeren, nekem még egyszer végig kellett mennem ezen, ahhoz, hogy megtanuljam. A sikeres változtatás későn jött. Nem ártott volna a horgot megfenni, illetve az sem baj, ha bevágunk egy kapás alkalmával. Ezek döntően tudják befolyásolni a fárasztás sikerességét. Hazafelé el sem kell mondanom, hogy az első mondat nagyjából Ljubljana környékén hagyta el a számat, mert nagyon mérges voltam saját magamra, hogy ez megismétlődhetett.

Homan
Következő fejezet >>