Tavasz a Pó-folyón

Homan

Az eddigi – számomra általában kudarccal végződött – pergetések során égett bennem a vágy, hogy végre pergetve fogjak egy szép harcsát. Ezért az előző évek tapasztalatai alapján Lajossal terveztünk egy túrát március közepére; bár tudtuk, hogy fárasztó lesz és nem lesz harcsadurrogástól hangos folyó. Ám ha sikerül egyet is fogni, az bizony nem az aprajából fog jönni. Jó példa erre Lajos előző év márciusi 122 kg-os harcsája is. Én ősztől kezdve „rágtam” Lajos fülét, hogy építsen már nekem egy profi pergetőbotot, mivel rájött, hogy úgysem hagyom békén, míg meg nem csinálja, inkább belement, mint hogy tovább nyaggassam.
Rendkívül komolyan vettük az építést. A tél nagy részét a tervezés vitte el. CAD programmal – rengeteg paramétert figyelembe véve – megterveztük a megfelelő gyűrűsort, ill. az egyes gyűrűk pontos távolságát. A legtöbben beérik a zsinór útvonalának tervezésével, de mi figyelembe vettük az adott orsó “dőlésszögét” is. Az alkatrészek beszerzése hetekig tartó tortúra volt, téves termékek, hiányos csomag,stb. Angliából, Lengyelországból, Franciaországból, Németországból és Japánból rendeltük meg.
Utólag belegondolva elég beteges volt, dehát a minimális célunk a maximum. A valóban nagy dobástávot szerettünk volna ötvözni, nagy teherbírással és kis súllyal, hogy egész éjjel bírjunk vele dobálni.

Első napok

Az új boton éppen csak megkötött a gyanta mikor éjszaka elindultunk, hogy már első este pihenten kint lehessünk a vízen, terveink szerint reggelig dobálva. Természetesen az fogadott minket, amit vártunk: síri csend a vízen. Valahogy mégis benne volt a levegőben a lehetőség. Talán az volt a legnehezebb része, hogy hiába nem volt jele a harcsáknak tudtuk, hogy mégis ott vannak, ezért kitartóan kellett dobálni. Az első napjaink így teltek: napközbeni alvás után egész éjszaka a partszél dobálása. Ami már nekem is könnyebben ment, mert hát az új bot egy álom volt. Erre volt kitalálva, nagyságrendekkel könnyebb volt a súlya és a dobás is. Úgy repült vele a wobblerem, mint egy álom. Az eddigi “nagy” dobások helyett, amik el sem érték a célzónát, több esetben inkább vissza kellett fognom a csalit, nehogy a partra essen. S persze fele annyira sem volt megerőltető az egész éjszakán át tartó dobálás.

Megérte váltani

Mivel az éjszakák nem hoztak eredményt és erre részben készültünk is, én napközben átváltottam a vertikális módszerre. Természetesen a tél folyamán „teljesen kiképeztem magam” elméletben a YouTube videók alapján, így már felkészültebben álltam neki, mint két évvel korábban. Az erőfeszítésemet siker koronázta. Megérkeztem a kiválasztott helyre, bekapcsoltam a radart egy szűkebb látószögre, hiszen nekem most arra volt szükségem, hogy csak azokat a halak lássam, amik közvetlen alattam voltak, nem 4-5 méterrel arrébb. Húsz perc elteltével elkezdett fújni a szél, de ennél a módszernél ez nem olyan fontos részlet, mint a kuttyogatásnál. A szél kicsit közelebb fújt a parthoz, ezért elkezdtem az elektromos motorral visszatolni magam a meder felé. Közben figyeltem a radart, hogy folyamatosan a parti kövezés felett tarthassam a csalimat. Már majdnem a megfelelő helyen voltam, amikor egy koppintást éreztem a boton, gondoltam leért a csali a fenékre, ezért megemeltem a botot. Ekkor mintha elakadt volna csalim, meghajol a bot spicce, éppen konstatáltam magamba, hogy – mivel az előző 20 percben többször is sikerült elakadnom – lehet kevés csalit hoztam ki magammal. Mire ez a gondolat végigfutott az agyamon a botot majdnem kirántotta a kezemből a meginduló harcsa. Ebben a pillanatban esett le, hogy az nem akadó volt, nem is a fenék, hanem egy harcsa kapta el a lefelé süllyedő csalit. A fárasztás a megszokott nyári fárasztásokhoz képest tovább tartott. Az első percekben már emeltem is telefont és hívtam Lajos, hogy jöjjön utánam, mert ez fotóérett hal lesz. Harminc perc elteltével már ott pihegett a harcsa a csónak oldalánál, arra várva, hogy kiemeljem.Mivel kímélni szerettem volna még nem emeltem be a csónakba, hanem megvártam a Lajost, aki kicsit lassabban érkezett vártnál. Miközben én fárasztottam, Lajos elindult, de a kikötőben összetalálkozott két rendőrrel, akik megtalálták az általam reggel elhagyott személyi igazolványt, evvel újabb időveszteséget okozva. Miután megkapta az igazolványomat Lajos felszáguldott hozzám, összekötöttük a két csónakot, szépen lassan kikötöttünk egy lapos partra, majd megcsináltuk az elmaradhatatlan fotókat. Mérlegeltük a halat, ami csaknem 50 kg volt. Az eltelt pár év alatt ez volt az első harcsám, ami „rendesen” le lett fotózva, így még nagyobb örömmel engedtem vissza az éltető elemébe.

Ha egy üzlet beindul

A fogás után elégedve bementem aludni, majd az éjszaka a megszokott mederben telt. Újra nulláztunk. Másnap az előző nap eseményeivel feltöltődve ismét kimentem napközben. Annyi változtattam az előző naphoz képest, hogy a kikötő mellett fogtam néhány kárászt, mert ki szerettem volna próbálni a fireball módszert. Ugyanott kezdtem a csorgást, mint előző nap, de mivel nem volt érdeklődő a „pályán” így nem mentem vissza az elejére. Inkább tovább csorogtam a “nagy kőrakás”-hoz amely hirtelen szakad le 13 méterre. Addig helyezkedtem a csónakkal, míg a megfelelő “nyomvonalon” haladtam el. A „púp” tetejére koncentráltam le se engedtem a szereléket addig, majd a törésen a tegnapi taktikát követve nagyon gyorsan próbáltam leengedi a szereléket, mert abban bíztam, hogy hátha az alján fekszik egy éhes harcsa. Abban a pillanatban, amikor elérte a feneket a csali, erős rávágást éreztem, beleremegett az egész bot. Ekkor már nem ért annyira váratlanul, mint előző nap. Erős bevágás után megindult a fárasztás. Az első pár perc után már éreztem, hogy nem lesz akkora, mint az előző napi, de azért szépen megdolgoztatott. Tíz perc elteltével már „kézbarát” volt, így szépen be tudtam emelni a csónakba, súlya 35 kg volt, én pedig marha elégedett voltam magammal. Rövid fotó és videózás után szépen megúsztatva ő is hazaúszhatott.

Összegzés

Megint bejött az a taktika, hogy ha szükséges, akkor változtatni kell. Ha benne ragadunk egy horgászmódszerben, akkor úgy járhatunk, mint én pár alkalommal: elfolynak azok az értékes napok. Megérte új dologgal kísérletezni a Pó-folyón, amihez nem ártott egy adag szerencse is.

Homan
Következő fejezet >>