Kuttyogatás a Pó folyón

Banus

6 éve járok a Póra harcsázni. Eddig 50 kg fölöttit sajnos nem tudtam még fogni, ha megakasztottam is vagy a szerencse nem volt mellettem vagy én szerencsétlenkedtem. :-)
Ennyi év rutinjával már úgy gondolom, ha újra akasztanék egy nagyobbat, akkor az már tényleg nem rajtam múlna. Csak akasztanék már!
Előző években a júliusi kuttyogatás csodaszámba menő eredményeket hozott. Horgásznaplóm tanúsága szerint egy hét alatt ketten 186 db harcsát fogtunk. Ezek hihetetlen számok még nekem is, ha más mesélné, csak legyintenék. A víz 27 fokos. Máshol jó esetben a tavak melegszenek fel ennyire, itt a folyó.
A tenger csak 20 km-re van, segít, hogy ne legyen szaharai meleg, így többnyire 33-37 fok volt a déli órákban. A folyó már nem rohan úgy, mint a felsőbb részeken, ideális kuttyogatni és pergetni. Alig találkozunk csónakkal rajtunk kívül a vízen, parti horgászok száma szinte nulla. Néhány vendéghorgász tőlünk 5 km-re pontyozik, s csak mi harcsázunk. Így számomra Porto Viro környéke az ideális harcsás víz.
A harcsák emésztése annyira felgyorsul, hogy szinte meg sem állhatnak, egyfolytában enniük kell. Éjjel vagy nappal mindegy. Nem is találtunk olyan időszakot, amikor ne ettek volna, legfeljebb rossz horgászmódszert.

Szóval megéri nyáron menni. Sosem látott mennyiségű kapásunk volt - igaz csak bizonyos szakaszokon. Néhol teljesen eltűntek a harcsák, máshol pedig olyan mennyiségben voltak mintha csak vermeltek volna.
Szeretek az év minden hónapjában harcsázni, de júliusban és augusztusban különösen.

Eseménydús a kuttyogatás. Folyamatos akciók, kitekerés, csalizás, visszaengedés. Mintha csak feedereznék.
Egyik alkalommal a csali leengedése közben érzem, hogy koppan a kövön az ólom. Bosszantott a dolog, hisz már igen jól ráéreztem, hogy a fenékre érés előtt 1 méterrel “vakon” megállítom a lepergő zsinórt, radarra pillantva ellenőrzöm és elégedetten ütöm a vizet. Most viszont úgy éreztem, még 7 méternél sem járhatok a 10 méter mély vízen. Rémülten tekerek vissza 2 métert és imádkozom, nehogy újra hozzáérjek a kőlábhoz. Közben felnézek és nem értem, jóval beljebb vagyunk, itt már nem lehet kőláb, s mégis: újra koppan a cucc. Újabb gyors tekerés, újabb koppanás. Te jó ég! Itt egy kőrakás lehet alattunk, még jó, hogy végigkopogtattam és nem akadtam bele. Újabb tekerés. Már feltekertem vagy 6-7 métert és még mindig leérek?! Már mindegy kiveszem, mivel érzem valami faágba akadhattam. Akkor veszem észre, hogy egy kb. 5 kg-os harcsa rajta van a horgomon. A vízoszlop alsó harmadában kapta el, aznap ez még kétszer megismétlődött, egyik harcsa kicsi, másik egy 10 kg körüli volt.
Így a nagyobbak sajnos hozzá sem férnek a csalihoz a “kisebbek” hamarabb elkapják.
A meleg időnek örülünk, hisz 27 fokos víz nem lehetne nyári meleg nélkül. Az évek alatt már rutint szereztem, hogyan ne égjek le. Senkit nem ismerek akinek ennyire érzékeny bőre lenne mint nekem. Elég 10-15 perc rövid ujjú pólóban a napon és rákvörös lesz a karom.
Praktikáim: világos színű, 50 UPF-es technikai ruházat, hónaljban és a hátán kicipzározható szellőzők, napernyő, vizezzük a sapkánkat, ruhánkat.

Néhány nap után már vágyunk egy kis szellőre vagy hűvösre. Mi lenne ha kimennénk inkább hajnalban? Az ötlet jó, de utálunk korán kelni. Inkább menjünk estére, mikor már nincs annyira meleg. Valóban 18 órakor már “csak” 29 fok volt, ez igen, kellemes idő. Még így is van majdnem 4 óránk sötétig, elég az, ha este is úgy esznek, mint nappal.
Ettek, ugyanúgy. A sötétedés miatt 21 óra utánra tippeltük, hogy ritkulni fognak a radaron, de nem, épp ellenkezőleg. Olyan mennyiségben gyűltek a harcsák egy kb. 1,5 km hosszú szakaszon mintha legalábbis valamivel odacsalogattuk volna őket. A mélység 10-12 méter között változott ezen a szakaszon. Ami feltűnt, hogy a nagyok megjelenésével a kisebbek a víz felső rétegébe mentek. Amit a radaron láttunk, felülmúlta minden elképzelésünket. Óriási harcsák tömege volt látható.
Ütöttük a vizet, bár már alig láttuk a bot spiccet, jókat nevettünk, hogy sötétben kuttyogatunk, miközben régen bolondnak hittük, aki ilyet tesz.
22 óra után, eltűntek a kicsik a radarról. A kapásaink száma nagyon megritkult. Akció volt, szinte folyamatosan, de halfogás nem. A nagy rutinos harcsák szinte kinevették a szerelékünket, volt amelyik 200 méteren keresztül jött velünk. S közben a radaron láttuk, hogy megnézi lentről a nadályt, kicsit vár, aztán fentről is. Ezt megismételte akár háromszor is, közben majd infarktust kapunk, néha nagyon pici spiccremegés jelzi, hogy “nyalogatja”. Később hiába váltottunk lágyabb spiccű botokra, azokat sem hajtotta meg annyira, hogy érdemes legyen bevágni. Úszóval horgászva semmit sem látnánk ezekből a kapásokból.

A kedvencem volt, amikor megnézte a csalit, majd feljebb ment 80 cm-t, megnézte az ólmot is. Ezután szinte látni véltem ahogy röhögve eliszkol a radarról. Ezt csak a nagyon nagyok tették. Mintha ismernék a kuttyogató szerelést és csak ellenőriznék, hogy helyesen szereltünk-e.
Érdekes, hogy ez a nagy harcsamennyiség nem csak egy este volt, hanem július elejétől egészen szeptember elejéig. Egy-egy esőzés, vagy pici áradás, ha lehűtötte pár fokkal a vizet, akkor ritkultak, de ahogy újra 25 fokos lett a víz, megint összeálltak erre az 1,5 km-es szakaszra és többnyire estére/éjszakára.

Cimborám néhány nap után bele is unt a sok “apróságba”. Elkezdte a csónakmotor és a hajócsavar optimalizálást.
Fordulatszámmérőt vette elő, motorozásnál ide oda ültetett engem (130 kg) néha a fejét csóválta, láthatóan nem akart több kisharcsát fogni. Jobban érdekelték a GPS adatok, mint a halradaron megjelenő harcsák - “nem akar 10 percenként nadályozni”.
Elővett egy 25 cm-es gumihalat 55 g-os fejjel. Kinevettem. Ütötte a vizet, s közben emelgette a gumit. Valóban nem csalizott 10 percenként, de nem is fogott, míg én több 5 és 20 kg közöttit. Így telt el még 2 nap, ekkor már igen jól szórakoztam és folyamatosan ment a heccelődés, hogy mennyire jó az a gumihal, milyen jól lehet vele szelektálni a harcsákat.
20:15 kor jött egy kis eső. Esőruha persze nem volt velünk. Láttuk, hogy egy kis felhő, amiből esik az eső és reméltük, pár perc alatt átvonul felettünk. Rövid tanácskozás után gyorsan levetkőztünk, ruhát be a vízhatlan táskába és “zuhanyzás”. 5 perc alatt elment az esőfelhő és ott ültünk elázva. Rosszul éreztük magunkat, tanakodtunk, mi legyen - menjünk haza? Szerencsére meleg volt még, de a nap már laposan sütött, végül maradtunk, mert “eső után jön a harcsa”. Nemsokára megszáradtunk és felöltöztünk. 23 órára feladtuk, már nadállyal sem fogtam. Mindjárt a szakasz végére érünk és irány haza. Utolsó 50 méter, barátom továbbra is monoton hangon kommentálja már 6. órája, “7 méteren 2 kicsi harcsa, 10 méteren egy szebb”. S akkor egy pillanat alatt a gumihalas botspicc bevágódik a vízbe, barátom nyög, féket babrál, bot hegye a vízben ugrál, próbálja tartani a halat, de az megy és megy. A hal irányít. Majd megáll. Lefeküdt, fölé állunk max. fékerővel (10 kg) megpróbálja elemelni, de nem akar elemelkedni a fenékről. Ráfog a fékre az ujjával és közben retteg, hogy a bot fogja e bírni, mert így már 11-12 kg lesz a fékerő. A bot bírta, de a harcsa annyira megvadult, hogy majdnem elvitte a botot is. Barátom csak nyög, szenved, remegő kézzel lazít a féken, mert nem bírja tartani. Nagyon nagy halban bízunk, 30- 40 kg-os harcsákat fogtunk már többet, de ez teljesen más volt. Biztosan 50 fölötti, s ki tudja mennyivel?
Közben előveszem a telefonom és megpróbálom levideózni ahogy a kisember a csónak farában kuporog, nyöszörög. A horgászatban évek óta tartó magabiztossága szertefoszlott.
Most meg ott matat a fékkel, mert már remeg keze lába, nem bírja tartani. Az első pergetett halaimat vele fogtam, ő tanított, afféle mesterem volt, s most itt ülök és kinevetem. Hiába, na! Ilyen, amikor a hóhért akasztják. De az első sokk után hallom ahogy beszél, de kihez?

“Nem állunk meg, nem hagyjuk pihenni!”
Ezt mindig a vendéghorgászoknak mondja, hogy ez nem ponty, nem fárasztja ki önmagát. “Vagy a harcsa húz vagy a horgász, de nincs megállás.” Az első 2-3 perc harcsauralomnak vége, minden visszaállt a szokott mederbe, 8-10 perc és már a csónakban van a hala. Nem engedi, hogy segítsek beemelni, ebből ő presztízs kérdést csinál. Legyen, hadd nőjön a kis egója. Beemeli és boldog. 45-50 Kg-ra saccoljuk, a kis háziversenyünkben most ő vezet. Szokás szerint nincs fényképező nálunk ezért, majd másnap fotózunk. Felmotorozunk 1 km-t. Míg a barátom a kötelező köröket lefutja - benzinmotor felbillent, villanymotor beenged, halradar jeladó a vízbe -, addig elkezdem ütni a vizet, pár ütés után már engedi is le a gumit újra. S míg megy le a csali már mondja is: “állj! Ne üss!” Még kérdezni sem tudtam, hogy miért, máris hajlott a spiccem a vízbe, kemény bevágás és annál még keményebb védekezés. Elindult a hal, először a mederbe, közben szólt a fék, szorítottam rajta. De megy, mint egy tengeralattjáró, még így is szól a fék, újabb fékszorítás, de megy és megy. Rövid de nagyon erős kuttyogatóbotom legalább annyira karikában, mint az előző harcsánál a pergetőbot. Huujjuj! Akkor ez 60 vagy 70 kg-os is lehet, vagy ki tudja…. Egy biztos, ő az úr. Eltelt 3-4 perc és még mindig húz, de már lefelé. kb. 5 perc után mintha lassulna, de nem. Utolsó pillanatban vettem észre a zsinóron, hogy nem szimplán fölé kerültünk hanem megfordult, ráadásul a zsinór is átkerült a csónak másik oldalára. Szerencsére lazítottam a féken, szinte ösztönösen, mivel nem tudtam, mi fog történni. Hát majdnem baj lett. De a botot átfordítottam a másik oldalra, barátom pedig hirtelen nagy gázt adott az elektromos motornak, amitől az egyensúlyom kicsit meg is billent. Egyszerre vettük észre ezt az irányváltást, amíg én “kardoztam”, ő megpróbálta tompítani a rántást. Szükséges is volt, mert a csónakot eddig a harcsa és a sodrás vitte lefelé, a harcsa húzása nélkül viszont mi továbbra is haladtunk lefelé. Ha csak a harcsa ránt vissza lehet elveszítjük, nem tudni, hogy akadt a horog.

Na, ilyenről is csak hallottam: felfelé húz minket a harcsa a Pó folyó közepén! Nem sokáig tartott a csoda, mert belátta, hogy ez fárasztóbb, most már egyre gyengébben ment a meder közepe felé. Ezután hamar elfáradt, buborékok, 4 visszatörés után a kiemelést egyedül oldottam meg, kesztyű hiányában egy sapkát tettem a tenyerembe. :-) Az akadás tökéletes volt. Gyönyörű nagy hal volt, 80-85 kg-ra saccoltuk. 30 perc alatt két ilyen nagy hal, soha rosszabb fél órát!
Másnap fotózás előtt mérlegelés. A többi vendéghorgász mind vízen, annyira fellelkesültek a fogásainkon. Így kettesben kellett megoldani a mérlegelést és fotózást. Szerencsére Csaba barátom készített egy nagyon nagy harcsa mérlegelő ponyvát, azt használtuk. A mérleg 81-82 kg ot mutatott. A kisebbik halunk “csak” 42 kg volt.
A harcsafárasztás mindkettőnk számára ugyanazt az élményt adta, bár a halam csaknem kétszer akkora súlyú volt, de a felszerelésem is sokkal keményebb volt mint a másik gumihalas pergetőbot-pergetőorsó.
Érdekes tanulság a meleg víz. A halak iszonyatosan erősek voltak. Ugyanezeket a halakat hidegebb vízben sokkal kisebb erőfeszítéssel lehetne megfogni.
Ha valaki egyéni csúcsot fog javaslom fogás után azonnal mérlegeljen, mivel másnapra szegény állat sokat veszíthet a súlyából. Pláne ha valaki a sodrásba köti le rövid pányvával mint egy ismerősöm pár éve. Másnap nem hittünk a szemünknek, hogy az ugyanaz a hal, biztos kicserélték….. Az történt, hogy a 10 méteres áradó, gyorsuló vízben 4 méter kötelet hagyott a kezdő harcsahorgász barátom szegény halnak, aki emiatt kb. 8 órán át úszott, hogy egy helyben állhasson. Sajnálatos eset, de szerencsére épségben átvészelte a harcsa ezt is.
Ügyeljünk rá, hogy le tudjon feküdni a fenékre, ott kisebb a sodrás. Nyáron oxigéndús (áramló) vízbe kössük, mert egy pangó meleg vízben pl. kikötő egy éjszakát sem bírna ki. Lehetőleg csak a legszükségesebb időt töltse pányván. Mi is hallottunk “3-4 napig eláll az!” történeteket. De ha valaki nem húshorgász és jóérzésű ember, akkor miért tenne ilyet? Éjjel megfogjuk, másnap fotózzuk.

Tisztelettel kérek minden horgászt, hogy a megfogott harcsákat legkésőbb a fotózás után engedje vissza a Pó folyóba. A hal számára szó szerint életmentő ez a tettünk, számunkra pedig a halfogással összemérhető - más típusú - élmény visszaengedni egy ilyen gyönyörű állatot az éltető elemébe. Próbálják ki, csodálatos érzés!

Banus